2009. január 15., csütörtök

Az utolsó mohikán 4.

I.
HÁBORÚ ÉSZAK-AMERIKÁBAN

Mintegy kétszáz évvel ezelőtt az európai hatalmak véres harcokat vívtak egymással az észak-amerikai földrész területén azokért a gyarmatokért, amelyek később Egyesült Államok és Kanada néven szerveződtek országgá. E háborúknak az volt a legfőbb sajátossága, hogy a küzdő felek előbb az ősrengeteg akadályaival és veszélyeivel kerültek szembe, s csak azután mérhették össze fegyvereiket. Franciaország és Anglia ellenséges tartományait óriási és látszólag áthatolhatatlan erdőségek választották el egymástól. A francia és angol gyarmatosoknak, valamint a velük együtt harcoló sorkatonáknak gyakran hónapokig kellett küzdeniük a folyókkal, vízesésekkel, a hegyvidék meredek hágóival, hogy végre szemtől szemben, harciasabb jellegű mérkőzésben bizonyíthassák be a bátorságukat. De az indián őslakosság türelmét és önmegtartóztatását véve például, minden nehézséget leküzdöttek, s végül nem akadt olyan sötét erdő, olyan elhagyatott, titkos hely, ahová be ne törtek volna, hogy a távoli Európa uralkodóinak bosszúszomját kielégítsék, vagy hogy elősegítsék e koronás fők hidegvérű és önző politikáját.

Kegyetlen és vad háborúk dúltak ebben a korban mindenütt. De talán sehol sem volt olyan izgalmas és olyan veszélyes a hadviselés, mint a Hudson folyó forrása és a mellette levő tavak között elterülő vidéken.

A természet itt aránylag könnyebb felvonulási terepet biztosított a katonaságnak, s ez persze nem kerülte el a küzdő felek figyelmét. A hosszúkás alakú Champlain-tó mélyen benyúlt Kanada határai felől a szomszédos New York tartományba, s a franciák kényelmesen lehajózhattak a vizein. Ezzel felerészben már meg is tették az angolokhoz vezető utat. A Champlain-tó déli csücskéhez egy másik tó kapcsolódik. Vize rendkívül tiszta, a francia jezsuita misszionáriusok itt hajtották végre vallási szertartásaikat, s ezért az "Oltáriszentség Tavának" keresztelték el. De a kevésbé vallásos angolok is kellő tisztelettel adóztak a kristálytiszta tónak: György király nevét ragasztották rá.[1] Elmondhatjuk tehát, hogy az Oltáriszentség és II. György király nemcsak a csillogó víztükröt és körülötte a gyönyörű erdőket vette el eredeti tulajdonosaitól, az indiánoktól, hanem a tó eredeti nevét is érvénytelenítette. Persze azért az indiánok később is eredeti nevén, "Horikán"-nak hívták a tavat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése